Nem szokásom magamról írni ( vagy mégis? ), de most ehhez van kedvem. Egyrészt mert csak, másrészt mert kis technika történelmet is szeretnék belevegyíteni a történetbe. Sokan cseszegetnek azzal hogy sokat álmodozom. HÁT! Persze hogy álomdozom, így van értelme az egésznek. Ha nincsenek álmaid, mi hajt előre? Mindegy mik ezek az álmok, legyen az egy jó nő ( ilyesmi nálam is előfordul azért… ), új kocsi, ház, család, vagy az én esetemben kamerák ( meg nők ). Meg a Land Roverek 😀

Lényeg a lényeg hogy történt az úr 1995. esztendejében, elkezdtem álmodozni a filmezésről. Akkor ugye a helyi TV volt csak elérhető, ami kezdetnek és az alapok elsajátítására tökéletes volt. Viszont szerettem volna saját gépet is. Akkor anyukám és nagyszüleink elhatározták hogy adnak tesómnak és nekem pénzt, amit arra költhettünk amire akartuk ( azért előzetes egyeztetés után ). Tesóm vett egy Shar-Pei-t ( kínai harcikutya, a gyengébbek kedvéért ), én meg egy teljesen amatőr, full automata video8-as SONY kamerát ( CCD-FX270E )

Imádtam! Nem tudott semmi különöset. Volt rajta egy REC gomb, meg Zoom 🙂 Meg vissza lehetett nézni amit felvettél, de akkor nekem ez mindennél több volt! Túl sok mindent nem tudok erről elmondani, max. annyit hogy a mai napig megvan valahol tesóméknál, mert ezt adtam nekik nászajándékba valamikor 99′-ben. Akkor már kicsit lestrapált volt szegény. Nem külsőleg, mert én vigyázok a cuccaimra. Makulátlan állapotú volt, de a fej és az elektronika már kevésbé. Eközben 1996-ban bemutatták a SONY DCR-VX1000-et. Akkoriban szinte erre vertem ki… Mindenáron szerettem volna de horror áron adták, meg én a középiskolát akkor kezdtem csak el, honnan lett volna rá pénzem?

Mindent tudott amit el lehetett akkoriban képzelni. Jó, nem volt focus meg iris gyűrűje külön, de 96′-ban még csak a nagyok kiváltságai voltak ezek. Minden mást tudott és csodaszép képe volt. Talán csak a Panasonic kályhacsövének ( NV-DX1 ) volt szebb képe, ami pár hónappal a VX1000 után jelent meg.

Annak ellenére hogy meg merem kockáztatni, a pana jobb volt mint a SONY, valamiért az nem érdekelt úgy mint a véikszezer. Mindkettőről külön-külön jelent meg cikk a Videopraktikában, nyolc oldalnyi és két egymást követő számban! Azért ez már valami. Ott a menü minden kis részletét is elemezték akkora király volt mindkét gép. Emlékszem, annyit emlegettem akkoriban hogy a barátom Kovács Józsi aki a lovak szerelmese, le sem szarja a kamerákat is kívülről tudta a technikai specifikációit a gépnek 🙂 Na de nem volt rá pénz. Eljött 1998, akkoriban sokat jártam a Makói Videó – és Művészeti Műhelybe Czibolya Kálmánhoz, és ott láttam meg az addig csak fényképről ismert SONY CCD-V6000-et

Akkor az a még menő, de már nem annyira kategóriába tartozott, így meg tudtam venni használtan 150000 forintért. Nagyon nagy embernek éreztem magam, mikor megjelentem vele valahol. Mondjuk az elterjedt Pana SVHS-eket alázta is az tuti. Manuális rajta minden! A hang is, külön – külön a jobb és bal oldal. Ezen már tényleg megvolt minden ami a nagyokon, kivéve a cserélhető objektívet. Szerintem a legjobb fícsör a narrátor mikrofon volt. A kamerát vállra véve, az operatőr szájánál kiugrott egy kis beépítet mikrofon a gép oldalából és oda lehetett beledumálni, hogy most Pisitke szaladgál éppen  a kerti medence körül… Egy dolgot útáltam benne! Annyira műanyag a kasztni, hogy a külső mikrofonban hallatszott minden. Ha a zoomot nyomtam, ha bármit megnyomtam, az hallható lett a felvételen is. A mai napig megvan a vitrinemben, és gyönyörű. Sajnos nem működik, mert 2000-ben mikor Pusztaszőlősön kitört a gáz, én videóztam hetekig a tűzoltóságnak. Egyszer aztán megjelent a pösti tűzoltók stábja. Kivonultak oda, de előző nap a hozzáértő operatőr vízalatti kamerának használta a kamerájukat ( Sony CCD-VX1 ),

persze tok nélkül, így az kuka lett. Nagyon megörült hogy a helyi hülyének van jó gépe. El is kérte, miután ő belebújt az azbeszt rucijába. Odament a tűzhöz, neki jó dolga volt abban az ezüst izében, csak a kamerámra nem tett semmi védő alkalmatosságot, így tűz forró volt szegény mikor visszakaptam, és pár IC benne be is adta az unalmast. Kb. annyiba került volna kicseréltetnem mint a gép maga. Így sosem csináltattam meg.

Eközben elterjedtek  a DVCAM kamerák ( a gázkitöréshez is DSR-200-assal jött ki az RTL Klub, én meg csak csorgattam a nyálam… Viszont én bemehettem a tűzhöz, ők meg több száz méterre el voltak kerítve onnan, hehe 🙂 ).

Azok után kezdtem el ácsingózni a DVCAM felé. De ezek ugye már broadcast cuccok, ergo kétszer, háromszor annyiba kerülnek mint a konzumer, de profi cuccok. A DigitBetákról nem is beszélve. Azokról még álmodni sem mertem. Miután nem nagyon volt használható kamerám, nézegettem  a hirdetéseket. Vettem is egy alig használt SONY DSR-PDX10-est, 450 ezerért.Egy álom vált valóra végre! Digitális!!! 3CCD-s!!! XLR hang!!! DVCAM!!! kamera. A megyében nem volt ilyen, egy helyi TV-nek sem. ( talán  a békéscsabainak, de tudtommal ők is csak utána vettek digi cuccokat ). Akkor tényleg akkora császárnak éreztem magam, hogy el is kezdtem bérmelókat vállalni vele. Kisfilmek, videoklippek, koncertfelvételek. Aztán szerettem volna vízalatti felvételeket is csinálni, de ahhoz meg ugye kell egy tok is. Ezekről azt kell tudni, hogy annyiba kerülnek mint a gép maga, ha nem többe. Egy cimborám árulta is a DSR-PD150-jét egy Amphibico tokkal, szinte ingyen. Teljesen rá voltam kattanva, el is adtam a PDX10-et egy barátomnak aki a Dunának volt körzeti híradósa. De időközben a 150-est megvette egy haverom, azt hittem kitekerem  a nyakát 🙂 ( ő azóta Új-Zélandon él, és búvárfilmeket csinál, meg ejtőernyőzést oktat ) Rövid idő múlva véletlenül bukkantam egy alkalmi vételnek számító DSR-PD170-re

650 ezer forintért, tokkal vonóval egy régi álom vált valóra. Ez ugye a már említett VX1000 utódjának a profi verziója… Nem is kell többet mondanom erről 😛 A mai napig állítom, hogy sötétben ez a legjobban “látó” nem HD kamera a világon! Ezt nem akartam soha eladni ( persze eladtam, Makóra ahonnan a V6000-es jött ), annyira szerettem. Sok helyre elvittem magammal, sok koncertre is. De jött ez a rohadt hádé korszak és nem nagyon érdeklődtek iránta. Én ugye nem nagyon TV-ztem, ahol a mai napig el lehetne adni, hanem videoklippeztem főleg. Ott már mindenki HD buzi volt, az is akinek fogalma nem volt arról hogy mi ez, csak mondták neki hogy az a menő. Ha nem volt HD géped, mehettél a levesbe. Az akkori SONY HD kameráktól nem voltam elájulva ( HVR-Z1 ), persze itt  a megfizethető kategóriáról beszélek, nem Dzsordzs Lukász féle nagy HDCAM-ról ( SONY F900 ).

Döntöttem, váltottam HD-re. Pontosabban HDV-re egy JVC GY-HD110 képében.

Az első újonnan vásárolt fél profi gépem! És cserélhető objektíves! Beszartam mikor sikerült megvennem, annyira büszke voltam rá. Sokat szidták ezeket a gépeket, szerintem egy tök jó konstrukció. Egyetlen hibája hogy nem volt kompatibilis sem  a Sony, sem a Pana cuccaival. Magyarul, ha HD-ben vettél fel vele, csak JVC magnón vagy kamerán lehetett lejátszani. Néhány utómunka szoftver sem szerette. Bár nekem a Final Cut Proval nem volt gondom soha. Mi legtöbbet a P+S Technik mini35 adapterével használtuk, filmes! objektívekkel. Véleményem szerint akkoriban, annyi pénzért ez volt a legmenőbb ( több pénzért persze voltak komolyabb cuccok, de sokkal több pénzért ).

Az adaptert és az objektíveket természetesen béreltük, mert azok mocsok drágák a mai napig, de ez teljesen mindegy az ügy szempontjából. Annyira ment a bót ( persze ez nem igaz, mert kaptam kölcsön a nagyszülőktől pénzt megint ), hogy a JVC mellé vettem egy SONY PMW-EX1-et is.

Akkor ezt nagyon jó ötletnek tartottam, mert a Z1-el ellentétben ez nagyon jó kis gép lett. Így újra hű lettem a korábban rámragasztott Sony Szabi névhez. Minden szuper volt ezen  a tipuson, egy dolgot kivéve. A kártyák árait! Elképesztően drágák voltak ( ma sem sokkal olcsóbb, de már megfizethetőbb ). Így vettem hozzá egy külső vinyót is. Így már minden oké volt. Ezzel lagziztam sokat, a JVC meg maradt klippezni. DE! Alig hogy megvettem az EX1-et, a rohadék Canon megjelent az 5DmarkII-vel! Boldog boldogtalannak az kellett, főleg a klippeseknek ( hozzáteszem, jogosan ), így ott porosodott a két egyébként tök jó kamerám  a polcon. Az EX1 kidobott pénznek tűnt sajnos, mert mire kitermelte volna az árát már el is avult. Vettem hát egy 5D-t, pár szükséges kiegészítővel. Canon Fix 50mm f1.8, 24-70mm f2.8, és egy Sigma 70-200mm f2.8 amit érthetlen módon bántanak, miközben videóra semmivel nem rosszabb mint a Canon, kivéve hogy a Sigmában nincs stabilizátor. Így történt, hogy tele voltam kamerával…

Ja! Vettem még korábban egy kis handycamet is ( SONY HDR-SR11 ).

Ezt azért, hogy legyen egy kis helyre berakható gépem is. Akkor még nem volt a GoPro olyan jó mint most. Hibátlan képe van ennek a kis …..nak! Szóval vissza az előző témához, az 5D pörgött rendesen szerencsére. De a többi pangott. Eladtam mindent, mert vissza kellett adnom  a kölcsön pénzt is, meg már nem emlékszem mire, de kellett a zseton. A JVC-t nagyon jó áron ( szidtak is a fővárosi kollegák hogy 850 ezret adtak érte, amikor azok úgy 500-650 ezer között mentek a használt piacon ) az Orosházi TV-nek. Mindíg visszatérek a gyökerekhez… Az EX1-et, minden kiegészítőjével pedig egy MTV-s operatőr vette meg, azt kell mondanom szaré’ hugyé’. Sajnos azon jókorát buktam, de egyszerűen nem tudtam többet kapni érte. Ennél csak nevetségesebb ajánlatok voltak rá. Megmaradt a fényképelő, a szükséges kiegészítőkkel. Ezután “fotós” cuccokat vásároltam, holott fényképezni max. a kutyámat fényképeztem csak, meg családi eseményeken kattingattam. Ez mondjuk a mai napig is így van. Folyamatosan vásároltam új és használt objektíveket. Mára egész használható szett összegyűlt, meg vettem egy 60D-t is lassan két éve. 

Az évek alatt természetesen  a szükséges kiegészítőket is mindíg gyarapítottam, statívok, mikrofonok, lámpák, GoPro, táskák, mittudoménmik, de ezeket nem részletezem. Vannak oszt kész. A fényképezők még mindíg pörögnek szerencsére és ahogy elnézem, egy kis ideig pörögni is fognak még. Idén azonban újra visszatértem  a videokamerákhoz. Beújjítottam megint egy Canon-t, de már egy C300-at. ( lassan Canon Szabi lesz a nevem ). Az elsőt az országban, amit már ugyan leírtam korábban, de kurva jól hangzik és persze igaz is 🙂

Ezt a fotót pl. az új UPC reklám készítése közben csináltam, két Die Hard 5. forgatási hét között 🙂 Merthogy időközben sikerült bepofátlankodnom magam kicsit a film és reklámiparba is. Bár nem olyan sokat dolgozom ott mint szeretnék, de ez még akár változhat is ( negatív és pozitív irányba ).

Röviden ennyit az én sztorimról. Remélem nem untattam senkit túlságosan és a szakmabeliek kicsit nosztalgiázhattak is a régi tipusok hallatán. Véget ért a móka mára, bla, bla, bla…!